Get Adobe Flash player

A XX.század végén beindult nagyszabású lakásépítések eredményeképpen napjainkig 1000 lakossal gyarapodott falunk és minden tekintetben megnövekedett. Jelenleg községünk lakóinak száma 2442 fő. A gyarapodással megnövekedtek a faladataink is, elsősorban az óvodai elhelyezés és az iskolai oktatás terén. A falu intézményeinek működtetése is nagyobb és nehezebben megoldható feladatot jelent az önkormányzatnak.

iskola_atalakitasa

 

Ahhoz, hogy a lakosság igényeinek a falu intézményei megfeleljenek szükség van az óvoda bővítésére, az iskola felújítására, egészségház építésére és az intézmények a község infrastruktúra folyamatos fejlesztésére és megbízható működtetésére.

Az óvoda bővítésére, iskola felújítására, bővítésére jogerős építési engedéllyel rendelkezünk, pályázatot nyújtottunk be a 2010. év első felében a munkák finanszírozására. A pályázatunkat kedvezően bírálták el, és így a beruházás megvalósulhat. A beruházás teljes költsége 346 millió Ft, amiből a támogatás 300 millió Ft.

A beruházás vázlatos tartalma:

A mostani 3 tantermes Szent István úti iskolaépületből alakítunk ki egy 3 foglalkoztatós óvodást. Az épületet összekötjük a konyha épületével. Az összekötés alapterülete mintegy 110 m2 és itt kap helyet az óvodai tornaszoba, valamint egy közlekedő folyosó. A mellékhelyiségek és egyéb kiszolgáló helyiségek a mostani bejárathoz kapcsolódó toldalékban nyernek elhelyezést. A mostani konyha épületében kismértékű felújítás, korszerűsítés történik.

A nagy iskolában az egész területen emeletráépítés történik, valamint a mostani Iskola úti bejárathoz épül az aula, amiben helyet kap a lift, a lépcsőház, a porta, valamit egyéb kiszolgáló helyiségek. AZ építkezés során megvalósul az iskola teljes körű akadálymentesítése is. Az építkezés eredményeképpen az iskolában az alábbiak valósulnak meg:

Kialakítunk 8 tantermet az előírásoknak megfelelően (alapterületük 52m2)

Megvalósul a 3 szaktanterem az előírásoknak megfelelően. A szaktantermek a következők: természettudományi, ének-zene és számítástechnikai terem.

Természetesen az épület megfelel a hőtechnikai előírásoknak is. Az emeleti részen energiatakarékos, hőszivattyús fűtési rendszer valósul meg. A meleg vizet napkollektoros rendszer segítségével kapjuk.

Az épület berendezései, a terek kialakítása megfelel az oktatás feltételeinek és biztosan hosszú távon szolgálja közösség lakóinak oktatással kapcsolatos igényeit.

A beruházás megvalósítása során számítunk a község lakóinak segítségére úgy, mint az építkezés tényleges segítése pl. az iskola héjazatának bontása (a bontott palát az óvoda bővítésénél tudnánk hasznosítani) illetve pénzbeli felajánlással a Győrzámolyért Alapítványba (számlaszám: Pannon Takarék Bank Zrt. 63200308-10000276).

Az építkezések mindkét helyszínen megkezdődtek, a tervek szerint a munkálatok 2011 szeptemberéig befejeződnek.

Győrzámoly Község Önkormányzata
9172 Győrzámoly, Rákóczi u. 45.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.gyorzamoly.hu
www.ujszechenyiterv.gov.hu
www.nfu.hu

http://www.vati.hu/
VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.
Nyugat-dunántúli Területi Iroda, Sopron
9400 Sopron, Verő József u. 1.
Telefon: (99) 512 710
Fax: (99) 510 150

 

 

<< vissza a pályázati hírekhez

Győrzámoly térképe

Deutsch