Get Adobe Flash player

A klub története

A Szigetközi Junior Kendo Klub 1989 szeptemberében, 28 fővel alakult, elsősorban azért, hogy a gyermekekkel és a junior korúakkal megismertesse és megszerettesse a kendót. A Klub alapítója és egyben első mestere J. Varga Attila (kendo 2. dan) volt.

kendo_01A klub Győrzámolyon működik, de tagjai a környékbeli falvakból és városokból is járnak edzésre. Mára egyes versenyzők már felnőtt kategóriában versenyeznek, de sok a gyerek és junior korú versenyző is.
A klub élete elég nehezen indult. Kezdetben felszerelés sem volt. Az első shinaikat seprűnyélből faragták a gyerekeknek szüleik. Majd a támogatóknak köszönhetően néhány páncéllal elkezdődtek a komolyabb edzések. A kezdetekben sok segítséget kaptunk Vadadi Kornéltól, a Magyar Kendo Szövetség akkori elnökétől, és Yamaji Masanori (kendo 5. dan) mestertől.
Klubunk először az 1993-as Magyar Bajnokságon képviseltette magát versenyzőivel. Azóta minden évben számos érmet szereznek tagjaink.
A Klub tagja a Magyar Kendo Szövetségnek, így a szövetségen keresztül került kapcsolatba a JOCV nevű japán szervezettel és ezért volt rá lehetőség, hogy több japán kendo mester is klubunkban oktatott.
Nagyon sok segítséget kaptunk a kezdetekben Abe Tetsushi mestertől (kendo renshi 7. dan), aki 1992-től segíti munkánkat mind a mai napig. Sokat segített még Kamae Masayuki mester (kendo 6. dan), Nakanishi Kaoru mester (kendo 6. dan) és Kubo Toru mester (kendo 6. dan) is.
1995-től Onizuka Yoshiyuki mester (kendo 6. dan) két és fél éven át tanított kendót klubunkban. Kis szünet után 1999-ben új mester - Haraguchi Nobuaki (kendo 5. dan, iaido 5. dan) - érkezett hozzánk, aki két évig volt a klub edzője. A két mester áldozatos munkájának is köszönhetően a klub szakmai színvonala sokat emelkedett, és vált meghatározóvá a magyar kendós életben.

kendo_02Klubunk számos programot szervez, és részt veszünk több hazai és nemzetközi eseményen. Állandó programjaink a nyári edzőtábor és a Győrzámoly Kupa. Minden évben részt veszünk a Magyar Egyéni és Csapatbajnokságon, a Hungária Kupán, többször voltunk Prága Kupán, és Bécsben a Duna Kupán.
Klubunkat számos alkalommal meglátogatták már a hazánkba érkező híres mesterek és kendósok. Baráti kapcsolatokat ápolunk több ország kendósaival, akik többször látogattak el hozzánk, így együtt gyakorolhattunk brazil, svájci, német, japán, szlovák, osztrák kendósokkal is. Klubunkban köszönthettük a Japán Kendo Szövetség mestereit, a Kokushikan Egyetem és a Nemzetközi Budo Egyetem mestereit, akik között több híres 7-8. danos mester is volt. Többször látogatott klubunkba Makita Minoru (kyoshi 8. dan), a Nemzetközi Budo Egyetem professzora, 1982-es egyéni világbajnok, Ohta Masataka (kyoshi 8. dan), a Kokushikan egyetem professzora.
A világversenyeken junior, férfi és női kategóriában szinte mindig találhatók szigetközi kendósok, akik számos szép eredményt értek el.

Napjainkban a klub 20 fővel működik, és a gyerekektől kezdve felnőtteken át férfiak és nők is gyakorolják a kendót klubunkban. Testvérek, rokonok, sőt a gyerekek példáján felbuzdulva egyes szülők is kedvet kapva a kardforgatáshoz, ma már versenyzőként gyarapítják a győrzámolyi versenyzők és sikerek számát.
Amennyiben kedvet kaptál, hogy velünk együtt gyakorold a japán vívást, és szeretnél klubunkhoz tartozni, keresd fel Dubi Attilát, a SZJKK motani edzőjét!

Az edzésekről

Helyszín:

Győrzámolyi Sportcsarnok
9172 Győrzámoly
Rákóczi u. 32.

Időpont

Hétfő: 17:30-19:30 (Gyermek és felnőtt)
Péntek: 17:30-18:30 (Gyermek)
Péntek: 18:00-19:30 (Felnőtt)

Tagdíj

2500 Ft / hó Ez az alábbiakat foglalja magában: heti kétszer két óra edzés, kendo védőfelszerelés használata, az SZJKK által rendezett eseményeken, edzőtáborokon való ingyenes részvétel.

Elérhetőségek

www.szjkk.hu
Elnök: Király János
Az edzéseket vezeti: Dubi Attila (kendo 3. dan)
Tel: 06-70/611-52-39
E-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 
             Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


 

Főbb eredményeink

Világbajnokságok

1997. B. csoport: 1. helyezett csapat tagja: Erdélyi Gábor, Király Norbert

2006. Király Barbara és Dubi Attila a legjobb 16 között egyéniben.

Király Barbara: Fighting Spirit díj.

Női csapat és férfi csapat: legjobb 16 között.

A válogatott SZJKK-s tagjai: Dubi Attila, Dubi Sándor, Király Barbara, Király Norbert, Kovács Kinga.

2009. Király Norbert és Babos Gábor a legjobb 16 között egyéniben.

Király Norbert és Babos Gábor: Fighting Spirit díj.

Férfi csapat: legjobb 8 között.

Csapat versenyben Király Norbert szintén Fighting Spirit díjat nyert.

A válogatott SZJKK-s tagjai: Babos Gábor, Dubi Attila, Dubi Sándor, Király Norbert.

Felnőtt férfi Európa Bajnokságok

1998. Basel 3. hely: Erdélyi Gábor

2001. Bologna 1. hely: Erdélyi Gábor

2008. Helsinki 1. hely: Dubi Sándor

2010. Debrecen 3. hely: Dubi Attila és Király Norbert

Felnőtt női Európa Bajnokságok

2001. Bologna 1. hely: Király Barbara

2002. Nantes 1. hely: Király Barbara

2004. Budapest 1. hely: Király Barbara

2005. Bern 3. hely: Király Barbara, Kovács Kinga

2007. Lisszabon 1. hely: Király Barbara

2008. Helsinki 3. hely: Király Barbara

Prága Kupa 2000. 1. hely: Erdélyi Gábor; 2002. 1. hely: Dubi Sándor; 2005. 1. Hely: Dubi Attila

Csapatversenyek

Magyar Csapatbajnokság

1. hely: 1996, 1997, 1999, 2000, 2001, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010

Hungária Kupa Nemzetközi Csapatverseny

1. hely: 2000, 2002, 2003, 2006, 2007, 2008

2. hely: 2005

Bécsi Duna Kupa Nemzetközi Csapatverseny

1. hely: 2000, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2010

Férfi Európa Bajnokság Csapatversenyek

1998. Basel 2. helyezett csapat tagja: Erdélyi Gábor

2001. Bologna 3. helyezett csapat: Erdélyi Gábor, Dubi Sándor, Király Norbert

2002. Nantes 1. helyezett csapat tagja: Erdélyi Gábor, Dubi Sándor, Király Norbert, Németh Kálmán

Női Európa Bajnokság Csapatversenyek

2002. Nantes 2. helyezett csapat tagja: Király Barbara

2004. Budapest 1. helyezett csapat tagja: Király Barbara

2005. Bern 2. helyezett csapat tagja: Király Barbara, Kovács Kinga

2010 Debrecen 3. helyezett csapat tagja: Kovács Kinga

Győrzámoly térképe

Deutsch